HTML

ÉRINTETTEK & ÉRDEKELTEK

Friss topikok

Címkék

Új tagokkal bővült Műhelyünk...négy, a felnőttképzés és kultúra iránt elkötelezett andragógus hallgató csatlakozott és egyben váltotta a régi tagokat. Mivel ezek a hallgatók vagy már korábban, vagy az idei évben elhagyják az intézményt, így a szakmai műhelyhez való kötődésük is szakadozottá válik.

Sok szeretettel köszöntjük tehát:

Kézdi Irént, aki 2. éves (BA-s) andragógus hallgató. Érdeklődési köre a színház, a film és a könyvek köré helyeződik.
Mottója: „Élménygyűjtő vagyok. Szabadidőmben a barátaimmal, ismerőseimmel kultúra morzsákat csipegetek. Nincs kedvenc műfajom, szerintem mindegyik tud szórakoztatni, gondolkodtatni, közölni.”


Somlai Viktória Anitát, aki  2. éves (BA-s) andragógus hallgató.  Érdeklődési köre: a fotózás, az olvasás és a társas kapcsolatok köré helyeződik.
Belépési mottó: „Egy szombathelyi Waldorf-iskola titkárnője vagyok. Érdekel a hagyományőrzés és a kultúra, szeretek olvasni (kedvenceim a Vavyan Fable könyvek ) valamint moziba járni, s ezekről kritikákat olvasni. Azért választottam az andragógia szakot, mert felnőtteknek szeretnék lehetőséget nyújtani a képességeik fejlesztésére, segíteni szeretnék hiányosságaik pótlásában valamint közvetíteni feléjük a felnőttek oktatásának fontosságát. Remélem a diplomaszerzés után lehetőségem lesz ezek megvalósítására.”


Tarpai Szilviát, aki 2. éves (BA-s) andragógus hallgató. Érdeklődési köre a film és a mozi intézménye köre fókuszálódik.
A csatlakozás miértjére a válasza: „Nagyon szeretem, és különösen fontosak számomra a filmek, melyek lehetnek európai, indiai, japán, kínai, magyar, illetve akár a hollywoodi filmdömping termékei. Egy fontos szempont létezik, hogy hasson rám, váltson ki valamilyen érzelmet, nevettessen meg vagy gondolkodtasson el. A lényeg a sztori! Ezeket a filmeket elsősorban, ha lehet, az ART hálózat valamelyik budapesti mozijában nézem meg. Ha olyan alkotásról van szó, amit ezekben a mozikban nem érek el, akkor jöhetnek a multiplexek. Nem vagyok multiplex ellenes, csak szívesebben megyek az Urániába vagy a Puskinba!”


Truczka Enikőt, aki 2. éves (BA-s) andragógus hallgató. Érdeklődési köre a zene és a pszichológia területét érinti.
Magáról így gondolkodik: „Másoddiplomának - kétgyerekes anyaként - azért választottam ezt a szakot, mert mióta megszülettek a lányaim, megtanultam a másokkal való hatékony együttműködést. Azóta gyakorolom a toleranciát, az empátiát nap mint nap. A főiskola megadja a szakmai tudást, én adom az emberi oldalt, így remélem, hogy jó felnőttképzési szakember válik belőlem.”

Hát kezdjük újra a szakmai és érdemi munkát - együtt!

Én a magam részéről nagyon örülök!                                                        

 

 

 

Szólj hozzá!

Izgalommal vártam és izgalommal éltem át PAPP GÁBOR ZSIGMOND:MAGYAR RETRÓ 2. filmjét. Bevallom nagyon szeretem ezeket a filmeket. Nem csupán a múlt iránti nosztalgiám okán, természetesen ez a legfőbb erő az általa rendezett filmek  DVD-inek vásárlása esetén, hanem maga a rendező válogatásszemléletét kedvelem. Lényegre törő, aktív, rejtett és nyitott és ami legfontosabb nem unalmas.

A Városok és falvak a Kádár-korszakban című filmje négy elemet tartalmaz...így láthatunk mindennapi képeket a magyar városokról, a magyar falvakról és lakóiról, a magyar iskolákról, ahonnan megismerhettük a tehetséggondozás 1960-as és 1970-es években bevett gyakorlatát, illetve magyar ifjúság életébe is bepillanthatunk (bár ez a korábbi filmekben sem maradt háttérben). A négy filmelem mellett azonban megjelent egy jelenkori, de múltbeli élmény valósággá válása - a szovjet levelezőpajtás felkeresése és megismerése maga a rendező bemutatása útján. Ez utóbbi inkább elgondolkodtatóvá tett és illúziómentes érzelmeimre hatott - azaz a múlt nem biztos, hogy mindenki számára azt hordozza/hordozta amit a számomra.

Papp Gábor Zsigmond filmjeit erősen ajánlom azoknak akik nem ismerik, akik ismerik és akik ismerni kívánják az 1950-es, az 1960-as és az 1970-es évek budapesti, balatoni, valamint a városi és vidéki életének legfontosabb elemeit egyaránt.

A Budapest retró 1-2., a Balaton retró és a Magyar retró egyaránt elérhető a youtube-n.Keressék érdeklődéssel!

 

Laki Ildikó

Szólj hozzá!

k_m_szoro_uzzoli_1416099014.jpg_1241x1749

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kedves korábbi blogot olvasók és érdeklődők!

Elnézést, hogy Műhelyünk ilyen hosszú ideig hallgatott, de a tanév vége és eleje (továbbá a szabadságok, illetve a magam figyelmetlensége) közbeszólt a tartalmak töltésébe. Most viszont nemcsak, hogy folytatjuk a munkát, de szeretnénk nagyon aktívak lenni a friss kulturális témák, olvasmányok, programok stb. ajánlásában. Így ma éjjel  két linket ajánlanék, melyek mindegyike hasznos időtöltést ad/hat.

Íme...

1. Megjelent a Kultúra és Közösség (www.kulturaeskozosseg.hu) legújabb száma, mely ez esetben tematikájában a városok különböző arcával/arculatával foglalkozik.

2. Az idei év - számomra legalábbis - izgalmas olvasmányának tartom a tavasszal megjelent Kritikai városkutatás című könyvet, melyről az alábbi pár mondatban olvashatnak is néhány összefoglaló gondolatot. A szöveg alatt pedig megtalálható a letölthető kiadvány linkje is.

 

Kritikai Városkutatás kötet

Kötet címe: Kritikai Városkutatás

Szerkesztők: Jelinek Csaba, Bodnár Judit, Czirfusz Márton, Gyimesi Zoltán

Sorozat címe: Társadalomelméleti Könyvtár

Sorozatszerkesztő: Kemény Vagyim

"Sok kitűnő kötet született Budapestről és a városkutatásról általában a rendszerváltás előtt és kiváltképp azt követően. Ez a válogatás más: más idők terméke. A városkutatás soha nem volt ennyire bevallottan interdiszciplináris, mint most, és e kötet különösképp sokat merít a társadalomföldrajzból, mind a politikai gazdaságtani, mind a politikai ökológiai vonulatából, és mindezt egy határozottan kritikai alapállásból teszi. Annyiban is más, hogy interdiszciplináris jellege ellenére elméletileg egységes, a kritikai társadalomtudomány felől közelít a város problematikájához. Szakít azzal a hagyománnyal is, amely aszerint különíti el a tematikus válogatásokat, hogy a példamutató „nyugati klasszikusok” munkáiból merít-e vagy hazai szerzők helyi esettanulmányokra támaszkodó tanulmányaiból építkezik; ezzel is utal az efféle elkülönítés nehézségeire és indokolatlanságára. A társadalmilag elkötelezett, kritikai beállítottságú társadalomtudósnak épp az a legnemesebb feladata, hogy ideológiakritikát gyakoroljon és szakmai tudása alapján alternatívákat, új lehetőségeket kínáljon. A kritikai városkutatás megmutatja, hogy megfelelő elméleti beállítottságból igenis van alternatívája a kettészakadó városnak, a privatizált köztérnek, a szegregációnak és a város peremére száműzött nyomornak.”

Bodnár Judit

Forrás: http://tek.bke.hu/kritikai_varos/kotet

 

A kiadvány letölthető az alábbi linkről: http://tek.bke.hu/kritikai_varos/sites/default/files/Jelinek%20Cs.%2C%20Bodn%C3%A1r%20J.%2C%20Czirfusz%20M.%2C%20Gyimesi%20Z.%20%282013%29%20Kritikai%20v%C3%A1roskutat%C3%A1s.pdf#overlay-context=kotet

 

 

Szólj hozzá!

Komlós Péter: A világvallások és a globalizáció

 A dolgozat témaválasztásával kapcsolatos töprengésem közepette kezembe került a Magyar Narancs egy 2013. novemberi száma, melyben a Majmolunk tovább című cikk az emberi evolúció jövőjével foglalkozott.[1] Ez tulajdonképpen a két hónappal korábban, a The Guardian hasábjain megjelent, Sir David Attenborough-val készített interjú, illetve az arra adott válasz értelmezése és fordítása.[2] Attenborough úgy nyilatkozott, hogy az ember biológiai evolúciója elérte csúcspontját, vége az természetes szelekciónak. Ennek okozói mi magunk vagyunk, még pedig többek között azzal, hogy az orvostudomány segítségével képesek lettünk az újszülöttek 90-95%-t életben tartanunk. Mindazonáltal úgy gondolja, hogy ez a folyamat nem annyira fontos és közel sem annyira nyomasztó, mint amilyennek első hangzásra annak tűnik. Az evolúciót kulturális szintre terelte az emberiség. Meggyőződése, hogy bár maga az ember rendkívül intelligens és leleményes, így a kihalás nem fenyegeti, azonban az emberi élet minősége meg sem fogja közelíteni a mostani szintet. Egy nappal az előbbi cikk megjelenése után Dr. Ian Rickard[3] reflektált az Attenborough által felvetettekre, és véleménye szerint szó sincs arról, hogy a természetes szelekció véget ért volna. Többek között megemlíti azt, hogy vannak olyan embertársaink, akik vállalnak gyermeket és vannak, akik nem. A gyermeket vállalók továbbörökítik génjeiket. Ezen felül Európában egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje, amely szintén érdekes szempont a természetes kiválasztódás szempontjából. Mindemellett az emberi populáció magas túlélési aránya abból a tényből eredeztethető, hogy az életmódunkat, természeti és társadalmi környezetünket megváltoztattuk. A főzés, sütés, ételek hőkezelése, az infrastruktúra, a közegészségügyi körülmények, az orvosi ellátás fejlődése, nem feledve természeten a kultúra és a vallás jelentős és meghatározó hatásait, amely a civilizációk lényegi meghatározó eleme. Talán lehetetlen mindent felsorolni. Ez pedig nemcsak a természetes szelekció mikéntjét, hanem a túlélőket magukat is megváltoztatja, genetikailag is. Ez nem jelenti új emberi fajok kialakulását, ehelyett fel kell ismernünk, hogy az emberi „ügyek” kiszámíthatatlansága azt jelenti, hogy a természetes szelekcióra vonatkozó tudásunk bármely meghatározott emberi populációval kapcsolatban hosszú távon teljesen haszontalan.

Mennyire értelmezhető a természetes szelekció a kultúrák, illetve vallások tekintetében? Mennyire választható szét a biológiai evolúció a kulturális evolúciótól? Illetve ezek egymásra és magára az emberre tett hatásai milyen módon köszön vissza a XX-XXI. század fordulóján az emberiség mindennapi életében, nem hagyva figyelmen kívül a globalizáció – a pozitív és negatív (?) – hatásait.

Samuel P. Huntington, Oswald Spengler és Arnold Toynbee elméletei[4] szerint, amelyek bár némileg eltérnek a tekintetben, hogy hány és milyen típusú civilizációk és kultúrák léteztek egykor és léteznek a mai napig, azonban mindannyian egyetértenek abban, hogy magukhoz a rendszerek kialakulásához és kiépítéséhez komoly szerepet kapott a népcsoport, etnikai populáció mitologikus vallása. A létrejött vallások alapvetően három csoportba sorolhatók. Az elvont természet- és őskultuszok, amit univerzizmusnak vagy univerzalizmusnak nevezünk – általában a távol-keleti népeknél jelent meg –, a hagyományos politeizmus – közép- és közel-keleti kultúrákban – és az ezekkel földműveléssel foglalkozó, azaz letelepedett népek szimbiózisban élő nomádok henoteizmusa, majd monoteizmusa. Lendvai L. Ferenc szerint minél erősebb volt az érintkezés és egymásra hatás mindeme civilizációk életében, annál erősebben jött létre a vallási eszmék egymásra hatása és az ún. szinkretizmus jelensége is. Ez nyitja meg az utat a világvallások keletkezése felé, amely az univerzalista vagy henoteista eszmevilághoz kapcsolódott, mivel a politeizmusban túlságosan meghatározók és specifikusak voltak az istenképzetek etnikai és helyi sajátosságai. A civilizációk létrejöttét befolyásoló tényezőket, amelyek többnyire egy kultúra körül alakultak ki hosszú idő alatt, három csoportba sorolhatjuk. Ezek közül elsőként említhetjük a környezeti tényezőket, aztán a generációk egymásra örökített tradíciói és végül más embercsoportok cselekvéseinek előre nem látható következményeit. A Földön ma létező civilizációkat Segesváry Viktor a következőképpen csoportosítja:

 

  • A nyugati civilizáció, mely magában foglalja a klasszikus görög és római hagyományokat és a judeo-keresztyén örökséget,
  • Az iszlám, a buddhizmus és a hinduizmus által teremtett civilizációs egységek,
  • A kínai civilizáció a maga kettős – konfuciánus és taoista – ágaival, és végül
  • A különféle afrikai kultúrák által alkotott civilizáció.

 

Értelmezése szerint az európai és amerikai civilizációkról külön beszélni nem érdemes, csak kulturális sajátosságaik megkülönböztetésével. Dél-Amerikával kapcsolatban pedig elmondható, hogy a gyarmatosítás következtében a korábbi kultúrák eltűntek és mai jellemzőik alapján a nyugati kultúrához köthetők.[5] A ma (talán) legelfogadottabb nézet 5-7 olyan vallást határoz meg, amelyeket világvallásnak nevezhetünk: kereszténység, iszlám, judaizmus, hinduizmus (brahmanizmus), buddhizmus, taoizmus, konfucianizmus. A Föld térképére tekintve láthatjuk, hogy ez is igencsak viszonylagos, mert más-más képet kapunk, ha a vallások területi kiterjedtségét vagy a népesség számát vagy a vallásban rejlő ideológia hatását vesszük alapul. Egy leegyszerűsített, mégis általánosan használt felosztás alapján a világ népességének 33,39%-a keresztény, 22,74%-a muszlim, 13,8%-a hindu, 6,77%-a buddhista, 0,35%-a szikh, 0,22%-a zsidó, 10,95%-a egyéb vallású, 9,66%-a nem vallásos és 2%-a ateista.[6] Ebből jól kiolvasható, hogy a népesség több mint 75%-a valamelyik nagy vallás híve. A vallásos népesség több mint 85%-a tartozik ugyanehhez a csoporthoz. Az adatokból kitűnik, hogy világvallásként van definiálva mind a judaizmus, mind a taoizmus és kínai konfucianizmus, a világ népességének kevesebb, mint 0,3%-a zsidó és a másik két, ideológiailag meghatározó vallás hívei csoportba kerültek az alig több mint 10%-ot kitevő „egyéb” vallásúakkal. Amennyiben a földrajzi-területi kiterjedtséget vesszük alapul – és itt természetesen eltekintünk attól, hogy például Kína mint a Föld legnépesebb országa hivatalosan ateista államnak tekinti magát –, szintén az látható, hogy a nagy világvallások fedik le a kontinensek túlnyomó részét.[7] Vannak olyan területek, ahol valamelyik – jellemzően kereszténység vagy az iszlám – nagyobb vallással ötvöződött helyi tradicionális/törzsi vallások vannak jelen. Észak-Amerika, Grönland és Szibéria sarkkörön túli területein ezek tisztább formában vannak jelen.

Megfigyelhető, hogy a nagy „keleti” vallások területi kiterjedtsége igen korlátozott. Többnyire kialakulásuk területén vagy attól nem túlságosan messzire találhatók.[8] Ez részben betudható annak a nem elhanyagolható különbségnek, hogy míg a kereszténység és az iszlám erősen hódító-térítő jelleggel bíró vallások, magát egyetemesnek hirdetve, addig a többire ez nem jellemző. A kereszténység például mind az öt földrészen markánsan jelen van. Természetesen ezeknek különböző módosulatai akár az eredetitől szignifikánsan eltérő is lehet az egyénhez, a közösséghez, illetve a más kultúrákhoz, társadalmakhoz való hozzáállása, azonban az utóbbiak, bár más-más okokra visszavezethetően, jellemzően zárt társadalmakban fejlődtek ki és viszonylag jól körülhatárolható területeken maradtak fenn a mai napig. Ez azonban nem jelenti, hogy az elmúlt néhány száz év alatt, különösen a XIX. századtól kezdődően, ne érintette volna őket meg a „globalizáció szele”.

Fontos jellemzője ezeknek a vallásoknak mai elterjedtségük és a globalizációban való szerepük szempontjából a politikai és társadalmi intézményekhez való viszonyuk. Ha elfogadjuk azt, hogy egy közösség vallása meghatározza annak kultúráját – legalábbis a szekularizmus és modernizáció megjelenése előtt –, akkor ezzel együtt elfogadjuk azt is, hogy a politikai kultúra és szocializáció is erőteljesen ennek a függvénye volt. A kora középkori keresztény, zsidó és muszlim társadalmakban a társadalmi státusz és politikai hatalom szorosan összefüggött az Istenhez való viszonytól, s így az ettől a viszonytól függő politikai hatalom erőteljesebben befolyásolta magának a társadalomnak az életét. A buddhizmus, mivel ideológiája szerint a földi lét múló és jelentéktelen, nem foglalkozott a politikával. A távol-keleti kultúrákban az uralkodó – többnyire – isteni származása, hatalma nem e világi eredetű, ennél fogva a politikai struktúrák és események ennek a ténynek voltak alárendelve, így az egész társadalom életére hatással volt. Mégis csak a Hinduizmusban különült el teljesen a vallás és a politika. Az iszlám megreformálásáért küzdő mozgalmak hangjai a XIX. század második felétől erősödtek fel. A török birodalom fennhatósága alól felszabadulni vágyók nacionalista törekvései ütköztek a vallás univerzalista eszméjével. Ugyan néhány országban, mint például Törökország vagy Egyiptom esetében, az egyház és a világi hatalom szétvált, azonban a mai napig, főleg a radikális eszméket valló fundamentalista mozgalom képviselői szerint, s erre jó példa Irán, sem a nacionalista érzelmeknek sem a demokratikus intézményrendszereknek nincsen keresni valójuk az államban. A világi és vallási funkciók szétválasztásának politikai elvét elítélik. A XVI. századtól kezdődően az Európában és Amerikában végbemenő nagy változások, amiket együttesen modernizációként fogalmazhatunk meg, humanizmus, reformáció, felvilágosodás, illetve az ezzel párhuzamosan zajló társadalmi és technikai-tudományos fejlődés erőteljes hatással voltak elsősorban a kereszténységre, de a judaizmusra is. A szekularizáció nemcsak a világi és egyházi hatalom szétválását jelentette, hanem a kulturális és társadalmi tradícióktól való elszakadást is. Emellett az egyén és a társadalom egymáshoz való viszonyának megváltozása, a tőkefelhalmozás következtében kialakult materiális értékrendszer felülemelkedése a korábbi etikán és morálon, a nemzetállamok kialakulása, a közpolitika és később a demokratikus intézményrendszer változása, az állami apparátus bürokratizálódása mind – egészen a politikai katolicizmusnak a XIX. század végén történő megjelenéséig – alapvetően az keresztény egyházak háttérbe szorulását eredményezte. Ez egy teljesen új életformát jelentett a korábbihoz képest.

A modernizáció „keleti” formája ezzel szemben nem jelentette a tradíciókkal való teljes szakítást. Kína, India és Japán, a három legnagyobb zárt társadalom a XIX. század második felétől egyre inkább kinyílt és gyakran erőszak következtében modernizálódott. Azonban ez nem jelentette a nyugati kultúrához való hasonulást. Amikor a kínaiak átvették a buddhizmust Indiából, ez nem jelentette, hogy elindiaisodtak volna, sokkal inkább a buddhizmus kínaisodott el. Szándékuk és szükségleteiknek megfelelően alakították a buddhizmust. A későbbi kereszténység általi hódítást is úgy védte ki Kína, hogy annyit és oly módon vett át belőle és olvasztott magába, amennyire szükség volt az eredeti kínai kultúra magjának megerősítésére és továbbvitelére.[9] Ugyanez figyelhető meg az iszlám arab világ és a hellenisztikus örökség viszonyában. Csak bizonyos külső formákat és technikai aspektusokat vettek át, amelyek nem ellenkeztek a Korán igazságával. Ahogyan Huntington fogalmaz: „Modernizáció és gazdasági fejlődés semmiképpen nem kívánja meg a nyugati kultúra átvételét. Ellenkezőleg, pontosan a helyi kultúrák feléledését és az azokhoz való visszatérést mozdítja elő... A vallási megújulás a modernizáció következménye az egész világon. A nem-nyugati társadalmakban ez a megújulás természetszerűleg egy nyugat-ellenes formában jelentkezik”[10] A XIX-XX. század során a nem-nyugati államokban megpróbálták lemásolni vagy segítségül hívni a nyugati értékeket és gyakorlatokat a gazdaság, kereskedelem, pénzügyek, továbbá az ideológiák terén, úgymint liberalizmus, demokrácia és szabadság. Mindezt tették azért, hogy a nyugati dominanciát ellensúlyozzák. Gazdaságilag megerősödve az 1970-es évektől kezdődően, már nem volt szükség többé az „emberjogi imperializmusra”. Ennek eredményeképpen sokkal inkább modernné, mint elnyugatosodottá váltak. Ennek a trendnek az egyik kifejeződése, amit Ronald Dore „második generációs őshonosodási jelenség”-ként definiált.[11] Ennek lényege, hogy a volt gyarmati, illetve a folyamatosan független nem-nyugati országok első, modernizációt akaró generációja a nyugati egyetemeken első kézből az adott ország nyelvén tanult és meglehetősen jól adoptálta a nyugati kultúrát és értékeket. Az általuk az anyaországban létrehozott egyetemeken – amelyek sokkal felhígultabb tudást és képzést adtak ugyanebben a témában, mint a nyugatiak – hazai nyelven tanuló második, sokkal nagyobb létszámú generáció rossz néven vette elődeik dominanciáját és kevésbé voltak képesek ellenállni az ezzel szemben álló mozgalmak hívásának. A legtöbb muszlim állam valószínűleg ennek betudhatóan külsőségeiben, gyakorlatában és intézményeiben még inkább muszlim és/vagy iszlamista lett. Gondolhatunk az iráni forradalomra, Afganisztán kacsakaringós elmúlt 30-35 évére, illetve a 2011-ben történt „arab tavasz” néven ismertté vált eseménysorozatra. Ezekben az országokban az események, kevés kivétellel, a fundamentalista irányzatok megerősödéséhez vezettek. Olyan államokban mint például Egyiptom, ahol a demokratikusnak mondható intézményrendszer megléte hosszú évekre tekint vissza, szintén ez figyelhető meg.

A világban történt hatalmas migráció következtében nemcsak a nyugati ember és kultúra nyomult be a világ más területeire, hanem különféle okok miatt a világ is bevonult a nyugati jóléti államokba.

A nyugati kultúra hatásainak vonatkozásában számtalan példát lehetne felsorolni, hogy hogyan alakította át vagy rosszabb esetben törölte el teljesen a helyi vallásokat a kereszténység már a gyarmatosítás kezdete óta. Az előbbit jól példázza Közép- és Dél-Amerika esete, ahol a helyi törzsi vallásokban az elmúlt néhány száz év erőszakos misszionárius tevékenységének hatására megjelent egy torzult Krisztus-kép, ötvözve a tradíciót az újdonsággal. A második esetet pedig az észak-amerikai indiánok története írja le, ahol is egy egész kultúra tűnt el részben asszimiláció részben pedig a magát a kultúrát képviselő törzsek elpusztulásával. A kontinenseket átutazó embertömegnek egy része részben vagy teljesen asszimilálódott, azonban egy tetemes hányada magával vitte kultúráját, életmódját és vallását. Az egyén szintjén jelentkező probléma, amely az ismeretlen országba, városba, társadalmi közegbe – annak minden új kötelékével és kötelezettségével együtt – történő költözés jelentette, felbontotta a hagyományos kapcsolatrendszert és elidegenedéshez, valamint az erkölcsök fellazulásához vezetett. Erre sok esetben a vallás adta meg a megfelelő választ. Társadalmi szinten pedig mind a befogadó, mind az újonnan érkezők szembesültek a másik és a másik kultúrájának másságával. A különbségből adódóan rengeteg feszültség keletkezett és keletkezik a mai napig is nemcsak kulturális, hanem társadalmi, politikai, gazdasági, jogi – főleg emberjogi vonatkozásban –, államigazgatási szinten is. Franciaország, Nagy-Britannia és Németország a mai napig adós maradt egy hathatós megoldás kidolgozásával a volt gyarmatokról beáramlott, illetve a munkaerőhiány miatt az országba hívott külföldiek és befogadó országban hagyományosan – ámbár egyre kevésbé, aztán majd megint egyre inkább (lásd később) – entocentrikus lakosság közötti feszültség megfelelő kezelésére. A vallás és vallásosság vonatkozásában sokféle a képlet. A népesség tekintetében elöregedő és egyre inkább „elvallástalanodó” Európa csodálkozva tekintett a 1960-as évektől az kontinensre beáramlókra, amelyek első generációjának nagyobb része még talán megpróbált beilleszkedni, akár a teljes asszimiláció által is, a különböző polgár-, szabadságjogi, diák és egyéb mozgalmak által liberalizálódó befogadó közegbe. Az 1970-es, 1980-as években sokan a „multikulti” győzelmét vizionálták, amelyről másfél-két évtizeddel később már alig lehetett hallani. Ennek egyik legjobb példája Hollandia, amely híresen liberálisnak és befogadónak bizonyult a volt gyarmatok lakóival szemben. Azonban a már korábban meglévő társadalmi megosztottságot – oszloposodás – még csak tetézte az újonnan érkezők tömege. A kultúrák közötti különbségek miatt fellépő feszültségek, a gazdasági helyzet rosszabbodása, a városokban – és a börtönökben – markánsan jelenlévő „idegenek”, továbbá a mainstream politikának a jelenségre adott nem megfelelő válasza odáig vezetett, hogy a 2000-es évekre olyannyira megerősödött Hollandiában a Pim Fortuyn nevéhez kötődő szélsőjobboldal, hogy társadalmi támogatottsága a 30%-ot is elérte.

Az iszlám fundamentalizmus európai megerősödésének egyik oka, hogy emigránsok második és harmadik generációja szembeszállt szekularizálódott szüleivel. A kereszténység oldaláról ugyanez folyamat figyelhető meg a Nagy-Britannia afro-karib evangelista, illetve a judaizmus vonatkozásában Izrael ultra-ortodox zsidó közösségeiben. A vallás általában – főleg ezek a vallási irányzatok – nagyon versenyképesnek bizonyultak az élet azon területein, ahol a vallás érintkezik a globalizációval. Az általuk létrehozott szervezetek, kommunikációs és oktatási rendszerek és közösségek karakterükben transznacionálisak. Rendkívüli képességgel ágyazódnak be helyi kultúrákba, azok gyakorlataiba, magukba olvasztva rituális és szimbolikus szabályaikat úgy, hogy közben nem formálják elméleteiket, nem teszik őket a kozmopolitává, nem akarják őket jól képzett és népszerű vitázóvá tenni, nem akarják kifejleszteni bennük a társadalom szélére sodródott és mélyszegénységben élő tömegek problémáira legalább kereteiben vázolt megoldás megtalálására való készséget. Ezen kívül képesek áthidalni a politikai, nyelvi és etnikai határokat és transznacionális közösségeket tudnak létrehozni. Megszállottan át akarják venni a kontrollt a szexualitás – főleg nők szexualitása – felett és erőteljesen hangsúlyozzák a megtérésnek mint az egyén életében bekövetkező válságra adandó egyetlen válasz fontosságát. Tovább erősíti a nyugattal való szembenállást a világban tapasztalható nyugati alapelvek és sz azzal sokszor köszönő viszonyban sem lévő nyugati gyakorlat: emberjogi kérdések kettős megítélése Kína és Szaúd-Arábia, Kuvait és Bosznia elleni erőszakra adott különböző nyugati válaszlépések, vagy Izrael megítélésének viszonylatában. A különböző diaszpórákban kialakult közösségeinek tagjai között kevésbé a nyelv, mint inkább a vallás az összekötő kapocs és összetartó erő. Az önazonosság újramegtalálása a személy szintjén a valláson és az ahhoz kapcsolódó tradíción keresztül ment végbe. Talán legtöbbször az iszlám által deklarált szólamot, mely szerint az iszlám nem egy vallás, hanem egy életforma, a többi vallás is magáénak vallja. Ennek megfelelően kialakult az az intézményrendszer, amely átfogja az élet minden területét. Ez a rendszer az egyén – otthon maradt rokonság és baráti szálak – és intézmények szintjén tartja kapcsolatot az anyaországgal más diaszpórákkal.

A nyugati országokban a XVIII-XIX. századtól kezdődően a nemzetek/kultúrák és vallások közötti differenciálódás már javában folyt. A nem-nyugati (közel-, és távol-keleti) államok a XIX-XX. század folyamán kapcsolódtak be ebbe a közös önmeghatározási folyamatba. A kezdeti nyugati szemléletet, mely szerint a világ nyugati országokon kívüli részeit civilizálni kell – gazdasági, politikai ÉS kulturális/vallási értelemben –, lassan megváltozott és a kollektív kulturális egységek elismeréséhez vezetett. Ennek intézményi megnyilvánulása már a XIX. században megtörtént. 1893-ban, Chicagóban összeült a Vallások Világparlamentje (World Parliament of Religions[12]). A kultúra és etnikum fontossága kifejezést lecserélték a vallásra mint új központi kategóriára. Tíz nagy vallást azonosítottak, ezekből azonban kimaradtak a z amerikai indiánok, szikhek, más bennszülött és Földközpontú vallások hívei. A „nyugati oldalon” háromféle hozzáállás volt megfigyelhető: az exkluzívista, inkluzívista, illetve pluralista.

Az előbbi képviselői szerint az embert meg kell menteni minden nem igazi, álvallástól, amely semmiképpen egyébként nem nyújt számukra mentőövet. Erre csakis a kereszténység hivatott, és mint olyan, attitűdje más vallások irányában egy egyetemes, abszolút, örök, csillapíthatatlan viszályon alapul. Az utóbbi hívei egyetértettek az előbbiekkel a keresztény felsőbbrendű attitűd terminusaival, azonban szerintük más hitek beilleszthetők vagy alárendelhetők az általuk definiált terminusoknak anélkül, hogy saját vallásuk felsőbbrendűségét feladnák. Ezáltal az idegen vallások „érdekessé” vagy akár lenyűgözővé válnak, elhagyva fenyegető jellegüket. John Henry Barrows, anglikán lelkész nyitóbeszédében a „humán haladás”-ról beszélt, amelyben minden vallási, morális és spirituális közösség tevékenysége csúcsosodik ki. Természetesen a humán haladás a kereszténységben kulminálódott. Szavait idézve: „a nem-keresztény világ értékes kritikával élhet, igazolhatja a bibliai igazságokat és kiváló javaslatokat tehet a kereszténység előmenetelében, de nincs semmije, amit a keresztény hitvalláshoz hozzá tudna adni”.[13] A pluralista meggyőződés hangsúlyozta a vallások békésebb együttélésének fontosságát, továbbá tagadta bármelyik szupremáciáját a másik felett és úgy fogalmazott, hogy a különbségek két vallás között többnyire a külsőségekben mutatkoznak meg. Mindenkinek saját lelki szemével kell meglátnia, a saját szűrőjén keresztül befogadnia – a saját – Istent, saját akarata és képessége szerint. Mégis, a legnagyobb meglepetést egy védikus hindu szerzetes, Swami Vivekananda beszéde okozta. Véleménye szerint minden vallás a materiális emberben kifejlődő/kialakuló isten és mindannyiunkat ugyanaz ez az isten inspirál. Az vallásokban rejlő ellentétek számára látszólagosak és ugyanabból az igazságból származnak, amely a különböző felfogások más-más körülményeihez való alkalmazkodást jelenti. Előadásában megfogalmazta az egyetemes vallás fogalmát, amely szerint minden vallás hitelesen él egymás mellett, és mindegyik hasonul a másikhoz, mégis megőrzi saját egyediségét és egyéniségét, továbbá saját fejlődési törvényei szerint alakítja magát.[14]

Természetesen nem változott mindenki és minden eddigi hozzáállás azonnal. A parlamentnek ennek ellenére négy fontos következménye lett:

  • Sikerült elfogadtatnia és népszerűsítenie a komparatív vallástudományt. Ez főleg az Egyesült Államokban lett népszerű, ahol éppen egy hatalmas bevándorlási hullám zajlott, létrehozva a vallási pluralizmus és multikulturalizmus alapjait, amely egyébként meghatározta az egész XX századi amerikai társadalom arculatát.
  • Végre létrejött egy olyan intézmény, amely nemcsak egy hitközi mozgalom bölcsője, hanem egy konkrét szervezet, intézmény.
  • Magát a parlamentet egy ökumenikus mozgalom első eseményének tekinthetjük és ez nagy hatással volt a keresztény ökumenikus mozgalom kifejlődésére.
  • A keresztény misszionáriusok térítő magatartását pozitívan befolyásolta más vallási tradícióban nevelkedett személyekkel szemben. Toleránsabbá, érzékenyebbé elfogadóbbá váltak. A parlament továbbá szélesre tárta a nyugat kapuit a nem-nyugati térítők tevékenysége előtt.

Azóta a parlament többször összeült. Számos témakörökben foglaltak állást, illetve publikáltak[15], úgymint a különböző vallási hagyományok együttműködési lehetőségeiről, annak kritikáiról, vallással kapcsolatos gyakorlati tanácsokról, a világ égető problémáiról és azokra adandó lehetséges válaszokról[16]. A vallás fejlődése során, csakúgy mint az államok, kettős jelleget öltött: egy egyetemes gyakorlati iránymutató eszköz és meghatározott társadalmi közösségek (be)azonosítója lett. A nemzet ideája mellett, vagy néha annak ellenében, az identitás egy egyre inkább elkülönülő színtere. Egyszerre magán viseli az egyetemességre és a különbözőség meghatározásának egy lehetséges módjára jellemző vonásokat.[17] A világot behálózó és átfogó politikai rendszer mellett, annak alrendszereként kialakult egy vallási rendszer, amely egy cselekvés vagy egy kommunikációs mód felismerhetően vallásos kategóriájának társadalmi elkülönülésévé és társadalmi szerkezetévé vált, és amely elsősorban számos egyaránt felismerhető társadalmi intézményen keresztül manifesztálódott. A vallási rendszer a vallási kategória intézményi kifejeződése.[18]

A globalizáció nemcsak az azonosságról vagy homogenizációról és a kulturális határok lebontásáról szól. Éppen ellenkezőleg, új és újraformált, egymást átszelő határokat generál a kultúra, etnicitás, nyelv és vallás területén. Ebben a vallás komoly szerepet játszik. Ugyanakkor léteznek homogenizált kulturális formátumok a korábban meglévő határok mentén a gazdasásaggal, fogyasztási szokásokkal és még sok mással kapcsolatban. Természetesen az ember kulturális evolúciója ugyanúgy nem állt és áll meg mint ahogyan biológiai sem. Új vallások alakulnak ki – gondoljunk csak például a szcientológiára, amelyet L. Ron Hubbard, amerikai sci-fi író alapított az 1950-es években –, régiek újulnak meg és adnak új válaszokat az új kihívásokra. Reflektálnak a globalizáció kozmopolita formáira, amelyek a katolicizmuson belül már a XVI. század óta léteztek. Ez magában foglalta a vallási rítusban megbúvó művelt, képzett és egyszerű, a tömegek által könnyen befogadható formáinak kettősségét. A fundamentalisták jobban odafigyelnek a szent szövegekben lévő részletekre és hangsúlyozzák tévedhetetlenségüket, míg a karizmatikus vallások képviselői jobban kiemelik a (szent)lélek által nyújtott adományokat. A hétköznapok párbeszédeiben ez a kettők sokszor átfedésbe kerül. Van olyan vallás, ahol az ősi szövegekhez való hűséges ragaszkodás van az első helyen, máshol a gyakorlatok a jelenhez alkalmazkodnak, és van ahol az szentszövegeknek való engedelmeskedés és a tradíciók szabályainak és előírásainak megfelelően élik a mindennapokat. Ellenségesen viseltetnek ugyan az engedékenységgel és a morális „felhígulással” szemben, de semmiképpen nem jelenti, hogy ne lennének modernek. Képesek kulturális határokat átívelően kommunikálni, használni a modern tudomány különböző eszközeit, törvényhozási, művészeti, gazdasági, pénzügyi folyamatok aktív szereplői, sikeres gazdasági vállalkozásokat működtetnek világszerte, adott esetben a helyi és néha a világ politikai eseményeinek megkerülhetetlen sarokkövei.

 

Felhasznált források

(Az internetes letöltések utolsó időpontja 2014. április 20.)

 

[1]             Forrás: http://magyarnarancs.hu/tudomany/majmolunk-tovabb-87324

[2]             Forrás: http://www.theguardian.com/tv-and-radio/2013/sep/10/david-attenborough-human-evolution-stopped, illetve             http://www.theguardian.com/commentisfree/2013/sep/10/david-attenborough-humans-still-evolving

[3]             Forrás: https://www.dur.ac.uk/research/directory/staff/?mode=staff&id=10886

[4]           Spengler: maja, kínai, indiai, babilóniai, egyiptomi, arab, antik és nyugati kultúrkör

  Toynbee: az életképtelen 4, a már elpusztult 16, a fejlődésben megrekedt 3 mellett a kifejlődött és ma is létező 7: a kínai, a japáni, a hindu, az iszlám, a balkáni, az orosz és a nyugati kultúrkör

  Huntington: kínai, japáni, hindu, iszlám, ortodox, nyugati, latin-amerikai kultúrkör

[5]           In Segesváry Viktor (2006), A globalizációs álmok után egy széttöredezett világ felé, Mikes International, Hága, Hollandia 97.o.

[6]           https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/xx.html

[7]           http://wadsworth.cengage.com/religion_d/special_features/popups/maps/maps_f.html illetve http://www.worldreligions.psu.edu/maps-introduction.htm

[8]           Ez alól kivételnek tekinthető a buddhizmus, amely a mai India területén egykor létezett királyságban alalkult ki, Indiában azonban ma nem jellemző, viszont onnan jóval távolabb – Mongólia – meghatározó a mai napig.

[9]           In Huntington, Samuel P, (1996) Foreign Affairs; New York; Nov/Dec 1996; The West: Unique, not universal, 5. oldal

[10]         u.o.

[11]         u.o. "second-generation indigenization phenomenon."

[12]         Azóta többször (1930 Kyoto, 1993 Chicago, 1999 Cape Town, 2004 Barcelona, 2007 Monterey, 2009, Brüsszel) összeült

[13]         http://people.bu.edu/wwildman/bce/worldparliamentofreligions1893.htm

[14]         u.o.

[15]         Például: A Sourcebook for the Community of Religions,A Call to Our Guiding Institutions,Gifts of Service to the World, Towards a Global Ethic,

[16]         Járványok, betegségek, az eddig negligált vallások helyzete, vallási ellentétek által keltett gyűlölet és erőszak, a kormányzás, üzleti szféra, oktatás, média, szegénység, ivóvíz, fejlődő országok, fenntartható fejlődés, diverzitás, tudás témakörében

[17]         In Beyer, Peter (1998), Numen Vol.45, Fasc.1, 1998, The religious system of global society, 8. oldal http://www.jstor.org/discover/10.2307/3270332?uid=3738216&uid=2134&uid=2480460453&uid=2&uid=70&uid=3&uid=2480460443&uid=60&sid=21104046675543

[18]         u.o. 9. oldal

Szólj hozzá!

kov_cs_gy_rgyi_1398893944.jpg_1241x1749

Szólj hozzá!

2014. április 28-án Kovács Györgyi (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 3. sz. Régiójának Igazgatója) tartott előadást a hagyományos könyvtárak, a nyomtatott könyvek és az e-könyvek jelen társadalmukra gyakorolt hatásairól. Az előadás izgalmas felvetéseket tartalmazott a könyvtár és a könyvek vonatkozásában.

Vajon az e-könyvek és könyvtárak miben tudnak mást biztosítani, mint a tradicionális intézmények? Vajon megszüntethető lesz-e a nyomtatott könyv, s ha igen akkor mivé és miképpen alakul majd át? Mit olvasunk és  hol olvassuk?

Ezúton köszönjük Kovács Györgyinek jól felépített és érdekes előadását!

 

Az előadás sikeressége  mellett,  igen mélyen elgondolkodtatta a hallgatóságot a Gutenberg-galaxis esetleges végének  társadalmi hozadéka. Valószínűleg sokan már elmélkedtek rajta. Ezért is ajánlom  olvasóink szíves figyelmébe  MARSHALL MCLUHAN:A GUTENBERG-GALAXIS című munkáját.

 Letölthető:

http://epa.niif.hu/00400/00458/00405/pdf/Korunk_EPA00458_1971_03_378-385.pdf

Forrás: www.unitas.hu

 

 Laki Ildikó

Szólj hozzá!

diploma_kotes_1394024469.jpg_400x300

 
Más prioritások szerint működik a hallgatók, munkáltatók és az egyetemi képzések hármasa a munkaerőpiacon - derült ki a PwC Magyarország „Panorama Project” kutatásából.

Ennek oka, hogy mások a vezető gazdasági, üzleti és informatikai karok; a hallgatók, valamint a szolgáltató központok (SSC) igényei és preferenciái.

A kutatás főbb megállapításai:

A kutatás szerint a diákok, egyetemek és cégek prioritásai nem kellően összehangoltak. Egy intenzívebb, tényeken alapuló folyamatos dialógus azonban vélhetően befolyásolná, közelebb hozná egymáshoz a célokat, így a közös siker esélyét is - állapítják meg.

Főként a kommunikációs, digitális és szociális kompetenciáknál prognosztizálják, hogy az olló tovább nyílhat – vagyis az elvárásoknak megfelelő munkaerőt egyre nehezebb lesz találni.

Azt is elárulják, hogy a mérnökök mellett elemzői és ügyfélszolgálati munkakörökre mutatkozik a legnagyobb távlati kereslet.

A kutatás felhívja a figyelmet arra is, hogy a digitális készségek iránti igény sem az egyetemeken, sem a munkaadóknál nem épült be a rendszerbe. Ennek oka talán az lehet, hogy ugyan sok szó esik a millenniumi (vagy Y-) generáció változó munkaszokásairól, de ennek következményeit kevesen fordítják le konkrétumokra.

Mit lehetne tenni?

A leginkább sürgető probléma úgy tűnik, az érintettek számára elfogadható egységes keretrendszer hiánya, a változékony és nehezen áttekinthető kereslet-kínálati trendek, valamint a hiányzó közös kommunikációs platform bizonyulnak.

A tanulmány ezért a közös kompetencia-definíciók és terminológia megalkotását sürgeti, a kereslet-kínálati előrejelzésének rendszerességét, valamint a kommunikációt elősegítő digitális keret megteremtését, annak megfelelő publicitását és oktatását is szem előtt tartva.

Mi volt a cél?

A kezdeményezés és annak jövőbeli kiterjesztése Magyarország hosszú távú versenyképességét tartja szem előtt. A kutatásban arra keresték a választ, hogy milyen módszertan mentén fogalmazhatóak meg trendek és előremutató javaslatok, hogyan képesek a hallgatók, a felsőoktatási intézmények és a vállalatok jobban felkészülni a 2020-ig tartó időszak kihívásaira – ecsetelte a PwC Magyarország HR-tanácsadási üzletágának vezetője, Szelecki Zsolt.

A kezdeményezés – mint kísérleti projekt –11 vezető magyarországi vállalat (a kiválasztott céges szegmens a szolgáltató központok voltak), 420 diák és a vezető gazdasági-üzleti és informatikai egyetemi karok bevonásával valósult meg. A felmérés célja a kereslet-kínálati viszonyok modellezése; a vállalatok által keresett és a diákokra jellemző készségek, kompetenciák összevetése, eltérések feltérképezése, és ez utóbbiak csökkentését szolgáló javaslatok, akciók megfogalmazása volt.

Talált link forrása: http://fn.hir24.hu/penzugy/2014/02/18/igy-lehetne-meg-eladhatobb-a-diploma/?utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_content=napi&utm_campaign=fn_2014-02-18

Bejegyzést szerkesztette: Branstetter Péter

Szólj hozzá!

cam00673_1393854754.jpg_3264x2448

Február 27-én, délután 4 órakor megrendezésre került előadás főszereplője Juhász Péter volt, akivel az előzetes fogvatartás körülményeiről, kereteiről beszélgettünk. Megismerhettük, hogyan zajlik az élet az EMMI Budapesti Javítóintézetében és többek között megtudtuk, hogy milyen jogszabályi keretek, költségek és pedagógiai rendszer áll rendelkezésre a fiatalkorúak előzetes letartóztatásához. Az előadás végén feltehettük saját kérdéseinket az elhangzottakkal kapcsolatban. Szerencsére számos kérdés felmerült bennünk, amelyekre Péter készségesen válaszolt.

Szenzációs élmény volt, amelyből nagyon sokat tanulhattunk!

Köszönjük szépen Péternek!

 

(Tartalom szerzője: Balog Petra, ZsKF)

2014. 03. 03.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása